USA Pro bemutató party //perrieedwards.gportal.hu/portal/perrieedwards/image/gallery/1480618175_25.png
Először is szeretném megköszönni a G-Portál csapatának, hogy az Év Honlapja verseny top 20 oldala közé beválasztottak! Számomra már ez is győzelem, egyfajta elismerés a lassan egy éves munkámnak! Amit azóta is töretlenül igyekszem csinálni! Őszintén nem számítottam erre a hírre ma, boldog vagyok! Köszönöm!
Sajnos kimaradt pár nap a frissítésben, és ebben az időben is sok-sok hír keletkezett a Little Mix tájékán. A lányok 29-én, kedden, az USA Pro bemutató partyján vettek részt. A bevonulás után dedikálásra is sor került, majd a cég által rendezett nyereményjáték nyerteseivel is találkoztak. Mindannyian gyönyörűek voltak, de Perrie-n ezt a fura felső ruhát nem értem.
A rendezvényről lesifotókat is kaptunk. Érkezéskor már a bejáratnál várták őket, ahol pár remek minőségű fotó is készült róluk. Perrie végig Jesy mellett tartózkodott. Örülök, hogy a két lány barátsága egyre szorosabb!
USA Pro: Little Mix kollekció //perrieedwards.gportal.hu/portal/perrieedwards/image/gallery/1479410776_07.png
A mai nappal hivatalossá vált, hogy az USA Pro legutóbbi piacra dobott kollekciója az, amit a Little Mix-el közösen terveztek! Tegnap hoztam egy képet a legfrissebb fotósorozatból, és most megérkezett a folytatás. Ismételten remek fotókról beszélünk, Perrie csodaszép így sportosan, lazán is.
A 4. kollekció darabjait már fel is töltöttem a galériába. Szerencsénkre felkerültek az USA Pro hivatalos oldalára is. Árban sem rosszak, érdemes körül nézni a webshopjukban. Az oldalon volt egy rövid idézet Perrie-től.
Boldog voltam, hogy sokféle alakbarát stílust hoztam létre, amikben a nők hihetetlennek tudják magukat érezni. Igazán azt akartam a kínálatból, hogy tartalmazzon kényelmes stílusokat, amit hordhatnak szabadidő ruházatként.
USA Pro fotósorozat //perrieedwards.gportal.hu/portal/perrieedwards/image/gallery/1479312369_03.png
A mai napon felkerült a világhálóra az USA Pro legújabb fotósorozatának "előfutárai". Azt tudtuk, hogy a márka meg van elégedve 100%-osan a lányokkal, ugyebár közös kollekciót is piacra dobnak, így nem meglepő az újabb sorozat róluk. A hangulatuk olyan, mintha a Little Mix már órák óta edzene, ez leginkább a hajukon észrevehető. Mindenesetre ettől függetlenül remek fotóról beszélünk, jól áll Perrie-nek a sportosabb öltözék is!
A We Love Pop magazin ismét címlapjára választotta a lányokat. Azt tudni kell erről az újságról, hogy olyan, mint a BRAVO vagy a Popcorn, azaz saját fotósorozat nem készül hozzá. A 70. szám a mai naptól kapható, így nem kell sokat várnunk az első fotókra majd belőle. A borítóra a Glory Days fotósorozat eddig nem látott darabját tették. Annyit írtak, hogy egy exkluzív interjú lesz benne a csajokkal. Kíváncsian várjuk!
|